Keresés ebben a blogban

ITALRECEPTEK

SZÖRPÖK 
FAEPERSZÖRP 
Hozzávalók: 2-3 kg faeper; 1 kg kristálycukor; 1 citrom leve
A megtisztított és összezúzott gyümölcsöt 48 órán át előerjesszük (meleg helyen állni hagyjuk), majd átszűrjük egy műanyag edénybe és kipréseljük. Minden liter léhez 1 kg cukrot és 1 citrom kifacsart levét teszünk. 10-15 percig főzzük, közben a habját leszedjük. Légmentesen palackozzuk.
Szamócából ugyanígy készül.
Príma konyha magazin
ÜDÍTŐITAL VIRÁGBÓL
5 literes uborkásüvegbe tegyünk 1 kg kristálycukrot, 1 egész citromot megmosva és karikákra vágva, 2 dkg borkősavat, 2 evőkanál ecetet és 12-14 teljes nyílásban levő, rövid szárral szedett bodza- vagy akácvirágot. Naponta többször keverjük át. Általában 24 óra alatt feloldódik a cukor, ekkor szűrjük le és töltsük palackokba. Hűtőszekrényben tároljuk.
Ha télire is tartósítjuk, a folyadékfelszín kb. 5 cm-re legyen az üveg nyílásától és csírátlanítsuk a palackokat.
Dobray Endréné: A  befőzéstől a fagyasztásig. Kerti termények házi eltartása. Mezőgazda Kiadó, 1988
LIKŐRÖK
Illatos mézes likőr
Hozzávalók: gyerekököl méretű friss (vagy kétdiónyi szárított) gyömbér; 1 - 1 tasak darabos fahéj és szegfűszeg, 40 dkg méz, 7 dl gyümölcspálinka/ vodka, 1,5 literes, csavaros tetejű befőttesüveg
A fűszereket, a vékony szeletekre vágott gyömbért, a mézet és a pálinkát 1-2 napig, a méz teljes feloldódásáig kevergessük, majd legalább egy hónapig érleljük. Ezután töltsük át kisebb üvegekbe.
Praktika, 2014. február
Birsalmalikőr (750 ml, kb. 27%-os likőr)
Hozzávalók:500 gr birsalma;½ fahéjrúd;1 kezeletlen citrom héja (a belső fehér héjréteg nélkül);500 ml vodka;300 ml cukorszirup
A birsalmát megmossuk, majd héjával és magházával együtt konyhagépben pépesítjük.  A pépet egy széles szájú üvegbe töltjük, hozzáadjuk a fahéjrudat, a citromhéjat és néhány szem, szegfűszeget. Erre öntjük a vodkát. Az üveget lezárjuk és világos helyen 4 hétig pihentetjük.
Az összeállított anyagot szűrőkendőre helyezzük és gyűjtőedénybe hagyjuk lecsepegni. A szűrőkendőt kinyomkodjuk, a kivonatot átszűrjük, majd összekeverjük a cukorsziruppal. A likőrt csírátlanított palackokba töltjük, a palackokat lezárjuk és hűvös, sötét helyen pihentetjük további 6 hétig.
Csipkebogyólikőr (700 ml, kb. 21 %-os likőr)
Hozzávalók: 250 gr csipkebogyó;250 ml vodka;50 ml 90 %-os borpárlat;1 vaníliarúd;1 kezeletlen citrom héja;250 ml cukorszirup
A csipkebogyót megmossuk és kiválogatjuk. A bogyókat húsklopfolóval vagy krumplinyomóval óvatosan összeroppantjuk és széles szájú üvegbe helyezzük. Ráöntjük a vodkát.
A vaníliarudat felmetsszük és hozzáadjuk. A citromot forró vízzel megmossuk és szárazra töröljük. Késsel vékonyan lehámozzuk a belső fehér réteg nélkül. A felcsíkozott héjat a csipkebogyóhoz adjuk.
Az üveget lezárjuk és a keveréket szobahőmérsékleten, világos helyen 14 napig érleljük.
Az előkészített anyagot szűrőkendőre öntjük és a levet kicsorgatjuk. A maradékot kézzel  erősen kinyomkodjuk. kivonatot összekeverjük a cukorsziruppal és csírátlanított palackokba töltjük.
A likőrt sötét, hűvös helyen tároljuk és kb. 6 hónapig érleljük.
Bodzalikőr (1 liter kb. 27 %-os likőr)
Hozzávalók: 200 ml cukorszirup;½ vaníliarúd;1 fahéjdarab;1 db kezeletlen narancs héja;450 ml gőzöléssel kinyert bodzalé;250 ml 96%-os borpárlat;100 ml jamaicai rum
A cukorszirupot széles szájú palackba töltjük. A vaníliarudacskát felhasítjuk és a fahéjjal, narancshéjjal együtt a palackba adjuk. Ráöntjük a bodzalevet, a borpárlatot és a rumot, kb. két hétig pihentetjük, miközben időnként erősen fölrázzuk.
A likőrt szűrőn keresztül csírátlanított palackokba töltjük és sötét, hűvös helyen tároljuk. Egy éven belül fogyasszuk el.
Levendulalikőr (1 liter, kb. 30%-os likőr)
Hozzávalók:20 virágzó levendulaág;1 kezeletlen narancs; 20 gr kezeletlen ribizlilevél;750 ml vodka;50 ml víz; 200 ml cukorszirup
A levendulaágakat széles szájú üvegbe tesszük. A narancsot forró vízzel megmossuk és szárazra töröljük. Héját vékonyan lehámozzuk és a palackba dobjuk. Hozzáadjuk a ribizlileveleket és ráöntjük a vodkát.
Az üveget lezárjuk és a keveréket világos, nem túl meleg helyen 6 hétig állni hagyjuk.
A keveréket szűrőkendőre helyezzük és lecsorgó levét gyűjtőedényben felfogjuk. Erre öntjük a vizet az 1 literes jeli, majd a kendő tartalmát kipréseljük. A likőrt leszűrjük és hozzáadjuk a  cukorszirupot.
A likőrt csírátlanított palackokba töltjük és hűvös, sötét helyen még két hétig érleljük.
Cukorszirup
2 l forrásban lévő vízbe keverjünk 5 kg cukrot és főzzük föl. A habot szedjük le és hagyjuk a folyadékot lehűlni.  Ha a cukorszirupot nem azonnal, vagy csak részben akarjuk felhasználni, akkor a cukor hozzáadása előtt a forrásban lévő vízbe adagolt 4 gr citromsavval vagy kevés citromlével stabilizáljuk. 
Claudia Daiber-Manfred Hailer: Likőrök házi készítése. CSER, 2007

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése